16 ÚJ ÜZLET, 14 MILLIÓ LÁTOGATÓ, 4200 m² ÚJ IRODA

16 ÚJ ÜZLET, 14 MILLIÓ LÁTOGATÓ, 4200 m² ÚJ IRODA
2011 A DINAMIZMUS ÉS A FEJLŐDÉS ÉVE VOLT AZ ALLEE BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN

Az Allee Bevásárlóközpont 2011-ben szolgáltatásait és bérlői mixét tekintve tovább fejlődött. A több mint 14 milliós látogatószámával dinamikus növekedést mutat a piacon. Az Allee idén is a kiszámítható és a társadalmi felelősségvállalást kiemelten kezelő, a magyar bevásárlóközpontok között meghatározó jelenléttel rendelkező center. A bevásárlóközponttal egy épületben és üzemeltetésben lévő Allee Corner és Allee Torony irodaházakban az új ügyfelek összesen 4200 m2 új területet béreltek ebben az évben.

„Az Allee Bevásárlóközpontot 2011-ben a dinamizmus és a fejlődés jellemezte.” – mondta Renáta Kodadová, az Allee asset managere. „Dinamikusan növekedett a center látogatószáma – tette hozzá –, hiszen az elérte az évi 14 millió főt. Dinamizmus jellemezte az erősödő bérlői mixet is, mivel 16 új üzlet nyílt, lefedve több fontos vásárlói- és szolgáltatói területet is.” Renáta Kodadová kiemelte: „Jelentős sikereket könyvelhetünk el az Allee Bevásárlóközponttal egy épületegyüttesben és üzemeltetésben lévő Allee Corner Irodaház új bérlői tekintetében, hiszen az új ügyfelek –  ESTÉE LAUDER, FGSZ FÖLDGÁZSZÁLLÍTÓ ZRT., HORIZONE, MERCK, ÖMV, SUPERSHOP - összesen 4200 m2 területet vettek igénybe.”

„Bár a magyarországi bérbeadási piacot a visszafogottság jellemezte 2011-ben, a bevásárlóközpont pozícionálásának köszönhetően egy erős piaci pozíciót tudott biztosítani az Allee számára. Minden szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a bérlők terjeszkedési tervei között kifejezetten szerepel az Allee, mint potenciális helyszín, mely tény tovább erősíti piaci pozíciónkat. A magas színvonalú rendezvények, mint a kajak-kenu kiállítás vagy Liszt Ferenc 200 éves jubileumi rendezvénysorozata mind nemzetközi szintre emelték az éves marketing aktivitásokat – az Allee Őszi Divathetek rendezvényt az ICSC Solal Marketing Díj 2011 döntősei közé választották” – mondta Galyas André, az Allee centermanagere.

ÚJ ÜZLETEK – VARÁZSLATOS VILÁG
2011-ben a divat és a szépségipar újabb minőségi képviselői jelentek meg az Allee-ban. A LUSH kozmetikai világcég több mint 40 országban teszi elérhetővé vásárlóinak a különleges nívójú termékeit. A DROGERIE MARKT megnyitotta első magyarországi kétszintes áruházát. A modern design és a kimagasló minőségi elvárások jellemzi a TRIUMPH új üzletét. A TEZENIS üzlete fiataloknak szóló, közvetlen, egyedi, valamint huszonegyedik századi termékeket kínál. A PRIMAVERA üzlet olasz divatcikkek kereskedelmével foglalkozik. A DRESS-BOX üzlete az elegáns női trendeket kínálja vásárlói számára.

Az Allee-ban nyílt meg az ATTITUDE új női divatmárka exkluzív áruháza is, ahol olyan magyar termékek kaphatók, melyek a világszínvonalú kézműves minőséget hozzák elérhető közelségbe, hiányt pótolva a luxusmárkák és a közepes minőségű tömegcikkek között. A divatmárka kollekcióját a nemzetközileg is kimagasló szakmai tudású gyártó, a Kézmű Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű és fogyatékos dolgozói készítik.
A vendéglátás területén is különleges minőségű bérlők jelentek meg, hiszen mind a COFFEESHOP COMPANY első budai kávézója, mind a SZAMOS MARCIPÁN új cukrászdája, valamint a GELATO fagylaltozó kiváló termékei garantálják a magas nívót.
A műszaki cikkek piacán szintén változás történt az Allee-ban, hiszen ősszel több mint 2000 négyzetméteren nyitotta meg áruházát a DIGIDOG.hu. Az áruházlánc stratégiai célja, hogy jelentős piaci tényezővé váljon Magyarországon, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a magas minőségű termékeket egyedülálló áron biztosítsa a vásárlóknak.
Új bérlők  jelentkeztek a szolgáltatás szektorában is, hiszen a UPC új, korszerű és családbarát ügyfélszolgálatot nyitott, a NOKIA szerződött szervizpartnere is megjelent a házban tavasszal, az év végére pedig a GO PRINT nyomdai és dekorációs szolgáltatásaival erősítette a bevásárlóközpont sokoldalú kínálatát.
Egyéb új kereskedések is jelentkeztek az Allee-ban: a BIOTECH és az A&A ÉKSZER nyitott új üzleteket a bevásárlóközpontban az elmúlt évben.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS
2011-ben az Allee Bevásárlóközpont hangsúlyos szerepet szánt a társadalmi felelősségvállalás eszméjének. Ezért támogatta az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa munkáját, vendégül látva a battonyai SOS Gyermekfalu lakóit, lehetőséget biztosítva a gyermekeknek egy egész napos önfeledt játékra. Ősszel a természetvédelemre irányította a vásárlók és a közvélemény figyelmét a „Gemenci erdőjárás az Allee-ban! – Erdők Nemzetközi Éve – 2011. szeptember 23-25.” című komplex rendezvénysorozattal. Európa legnagyobb ártéri erdejét kezelő Gemenc Zrt.-vel közösen a center interaktív kiállítással, rendhagyó, élményszerű természetismeret órákkal, és egy rajzpályázattal kapcsolódott az ENSZ felhívásához. A mostani adventi időszakban pedig a „Segíts mesekönyvvel!” akció keretében, együttműködve az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért kiemelten közhasznú szervezettel, mesekönyveket gyűjt nyolc fekvőbeteg központban a gyógyuló daganatos és leukémiás gyermekeknek.

A TULAJDONOSOK
A világ számos országában jelen lévő ingatlanfejlesztő magyarországi vállalata, az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő 2007-ben kezdte meg a XI. kerületben épülő Allee projekt építését. A létesítmény 46 000 négyzetméter kiskereskedelmi és szórakoztató egységet, közel 7 000 négyzetméter irodablokkot és egy 89 lakásból álló lakóingatlant foglal magában. Az Allee-t a nemzetközileg is elismert bevásárlóközpont-tervező Chapman Taylor cég koncepcióterve alapján a neves magyar építésziroda, a Finta Stúdió tervezte. Az Allee Bevásárlóközpont 2009 novemberében nyitotta meg kapuit, amelyben olyan üzletek nyitottak, mint a Magyarországon egyedülálló Van Graaf, valamint megjelent a közkedvelt nemzetközi divatcégek közül az Inditex csoport (Zara, Bershka, Stradivarius), a H&M, a C&A, a Marks&Spencer és az Intersport. Emellett helyet kapott a 13 termes Cinema City, az éjjel-nappal nyitva tartó Gilda Max Fitness, a Libri Könyváruház és az Interspar. Az Allee Bevásárlóközponttal együtt adták át Budapest második leghosszabb közforgalmi alagútját, amely elvezeti az utca átmenő forgalmát. Az ING Real Estate Development 2010 elején eladta az Allee 50 százalékát az Allianz Real Estate Germany GmbH-nak; a létesítménnyel kapcsolatos vagyonkezelői feladatokat továbbra is az ING Ingatlanfejlesztő látja el.


AZ ÜZEMELTETŐ
Az Allee Bevásárlóközpontot, 2009-es nyitása óta a SES Spar European Shopping Centers vállalat üzemelteti, amely Ausztria és Szlovénia legnagyobb bevásárlóközpont fejlesztő és -üzemeltető vállalata. A SES jelenleg 5 európai országban összesen 24 bevásárlóközpont üzemeltetését végzi. A SES Spar European Shopping Centers vállalatot a Spar-Ausztria Csoporton belül 2007-ben azzal a céllal hozták létre, hogy a SES a bevásárlóközpontok területén végzett sikeres ingatlantevékenységét stratégiailag összehangolja Közép- és Kelet Európában. Ausztria és Szlovénia mellett a SES Magyarországon, Csehországban és Észak-Olaszországban üzemeltet bevásárlóközpontokat, amelyekben több mint 620 000 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkezik; a vállalat éves forgalma pedig meghaladja a 2 milliárd Eurót. A SES legfőbb tevékenységi területei: ingatlanfejlesztés, építés, lízing/bérbeadás, bevásárlóközpont és létesítményüzemeltetés és vagyonkezelés. Magyarországon a SES jelenleg 3 bevásárlóközpontot üzemeltet: Allee Bevásárlóközpont, Europark Budapest és Korzó Nyíregyháza. A SES-t komoly nemzetközi viszonyítási pontként tartja számon a szakma a tervezés, építészet és fenntarthatóság terén, hiszen többek között megkapta az ICSC Legjobb a Legjobbak Között Díját, az ICSC ReSource Díját, valamint az ICSC Tervezői és Fejlesztői Díját.

(Allee Bevásárlóközpont, 2012. január 04.)

Hozzászólás

Hozzászólás írásához adja meg a nevét és írja be az ellenőrzőkódot!


Czollner Katalin - 2012-03-19 13:01:29

Kérdés: Meddig tart zárva az olasz étterem? Mikor nyit ki a piaccal szemben levő bár? Javaslat: Lehetne-e vasárnap délutánonként 5 órai teát tartani a földszinten, mivel ilyenkor úgyis kevesen mennének a plázába? A zene és a tánc vonzza az embereket, nemcsak a fiatalokat.

válasz erre...