Idén ősszel a 80-as évek hangulatából merítenek a nemzetközi divattervezők, így az Arena Plaza divatshow-ján is ez a korszak lesz hangsúlyos.
Az Arena Plaza Divathetek két hétvégét átölelő összesen 20 divatshow-ját idén is Lukács Gabi rendezi, a ruhakollekciók összeállításáról pedig Lakatos Márk gondoskodik. A sok válltömés, hosszú kesztyűk és elasztikus nadrágok mellett látható lesz a már jól megszokott tánckar, melynek legismertebb tagjai Karsai Zita és Szabó Tamás, a kollekciókat pedig a világ legrangosabb kifutóit megjárt modellek mutatják majd be.
A bevásárlóközpont szezonális divatbemutatóival eddig is bizonyította, hogy a világmárkák és a legújabb világtrendek hazánkban is jelen vannak. Az Arena Plaza immár hagyománnyá vált divathét-sorozatok idei őszi-téli évadában sem csak egyszerűen bemutatja a kollekciókat, hanem újszerűségével diktálja a divatot. A legfrissebb utcai, lezser viseletek mellett bemutatják a trendet alkotó elegáns ruhakölteményeket és fehérnemű kollekciókat is.
A hangsúlyos korszak a 80-as évek, de a teljes show alatt többféle stílust is felvonultatnak: a 40-es évek pilóta szerkóra hajazó modelleitől az etno stíluson át az elegáns öltözetig mindent az összes meghatározó elem látható lesz. De ami az egész bemutatóra jellemző lesz, az a kiegészítők kavalkádja: könyék felett végződő bőr vagy akár szegecses kesztyűk, óriás napszemüvegek, katonai sapkák, nagyon különleges, extrém cipők, csizmák, melyek sok esetben combközépig érnek.
Ezúttal sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek magára a divatra, de a táncjelenetekkel tűzdelt professzionális előadás során a kiegészítők, a kellékek, a ruhák, a smink, a zene, a táncosok, a modellek, a látvány, mind a megszokott módon formálódnak egy felejthetetlen szuperprodukcióvá.
Október második két hétvégéjén a nagyközönség is megtekintheti a lendületes, extrém táncelemekkel tűzdelt bemutatókat. Így bárki közelebbről megismerkedhet a világ trendjeivel, inspirációt gyűjthet – első kézből – az Arena Plaza divatbemutatóin.
A divatbemutatók időpontjai:október 9. (péntek): 16.00, 18.00
október 10. (szombat): 13.00, 14.30,16.00, 17.30
október 11. (vasárnap): 13.00, 14.30,16.00, 17.30
október 16. (péntek): 16.00, 18.00
október 17. (szombat): 13.00, 14.30,16.00, 17.30
október 18. (vasárnap): 13.00, 14.30,16.00, 17.30
(Arena Plaza, 2009. szeptember 18.)