Épül a budapesti ÁRKÁD Örs vezér tere II.

Épül a budapesti ÁRKÁD Örs vezér tere II.
Megkezdődtek a budapesti ÁRKÁD II. Bevásárlóközpont építési munkálatai.
Az Örs vezér terén található ÁRKÁD I. közel 10 éve nyitott meg. A központ gazdasági sikere a befektetőket - ECE/Otto Csoport, Unicredit Bank Austria – arra ösztönözte, hogy a szomszédos telken az ÁRKÁD II. építésébe fogjanak. A bevásárlóközpont három szinten közel 20.000 m2 bérelhető területet foglal magában.
Az ÁRKÁD I. és II. összekötésével Magyarország legnagyobb kereskedelmi terület7 bevásárlóközpontja jön létre.

Az ÁRKÁD II. bevásárlóközpont 2013 tavaszán nyitja meg kapuit, s ezt követően megkezdődnek az ÁRKÁD I. felújítási munkálatai is. A tervek szerint 2013 őszére az összes építési munkálat befejeződik.
A két épületrész 68.000 m2 összterületen több mint 200 szaküzletnek, kávézónak, étteremnek és szolgáltatónak biztosít helyet, emellett a parkolók száma az 1600 férőhelyet is meghaladja majd.

Az ÁRKÁD II. szinte valamennyi jelenlegi bérlője meghosszabbította bérleti szerződését. Az ÁRKÁD II. építése és az ÁRKÁD I. átépítése számos új üzlet megjelenését teszi lehetővé. A kínálat bővülése mindenekelőtt a fiatalok és a családok igényeinek kielégítését szolgálja. Az ÁRKÁD II.-ben számos üzlet mellett az Interspar, a Hervis és a Deichmann, míg az ÁRKÁD I.-ben többek közt a H&M is nagyobb területtel várja majd a vásárlókat, s további éttermek és kávézók is erősíteni fogják az objektum gasztronómiai kompetenciáját.

A munkálatok generálkivitelezője a Market Építő Zrt., mellyel szoros együttműködésben az ECE ez év októberében sikeresen zárta az ÁRKÁD Szeged Bevásárlóközpont építését is. Az ECE az ÁRKÁD I. és ÁRKÁD II. bérbeadását és üzemeltetését is hosszútávon látja el.

ECE – egy erős partner
Az ECE 1965 óta fejleszt, tervez, valósít meg, ad bérbe és menedzsel nagy bevásárlóközpontokat. Jelenleg 16 országban összesen 137 bevásárlóközpontot üzemeltet. Az ECE-centerek kb. 15.000 bérlője 4,4 millió m2 eladóterületen közel 16 milliárd EURO éves forgalmat bonyolít. Ezek közé a bevásárlóközpontok közé tartozik többek között a Potsdamer Platz Arkaden Berlinben, a Promenaden a lipcsei főpályaudvaron, a hamburgi Alstertal Bevásárlóközpont, a dortmundi Thier-Galerie és a Galeria Kaskada Szczecinben. Európában jelenleg tizenkilenc további ECE-center áll építés vagy tervezés alatt, ilyen pl. a Forum Mittelrhein Koblenzben, a Skyline Plaza Frankfurt am Mainban,
a Milaneo Stuttgartban, a Marmara Park Isztambulban és a Westbahnhof- valamint HauptbahnhofCity Bécsben. Magyarországon az ECE ma már öt bevásárlóközpontot üzemeltet, köztük a 2011. október 4-én újonnan átadott szegedi ÁRKÁD-ot is. A bevásárlóközpontok mellett az ECE irodaépületeket, közlekedési ingatlanokat, ipari létesítményeket és egyéb objektumokat is tervez, fejleszt és valósít meg, mint pl. a Philips-Deutschland-Zentrale Hamburgban, a ThyssenKrupp-negyed Essenben, valamint a Steigenberger Hotel az új Berlin-Brandenburg-i reptérnél.
(Árkád Budapest, 2011. október 19.)

Hozzászólás

Hozzászólás írásához adja meg a nevét és írja be az ellenőrzőkódot!


id Danka Gábor - 2011-11-26 16:42:50