2010. január 20-án kerül a magyar mozikba a szlovák rendező, Juraj Jakubisko tizenötödik nagyjátékfilmje, mely Báthory Erzsébet életét, a híres olasz festőhöz, Caravaggiohoz fűződő szerelmét, továbbá a legbefolyásosabb magyar nemesi családokhoz kapcsolódó házassági kötelékét, valamint Thurzó György nádor intrikáit mutatja be. A „Báthory” c. film a szlovák Jakubisko Film produkciós társaság, az egyesült királysági Film and Music Entertainment, valamint a magyar Eurofilm Stúdió koprodukciójában készült.
Báthory Erzsébet rendkívüli személyisége már évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket. Még ma is, négyszáz évvel a halála után, rendkívüli módon megoszlanak a vélemények életének, illetve bűnösségének megítéléséről. A Guinness Rekordok Könyve szerint az emberiség történelme során Báthory Erzsébet nevéhez kapcsolódik az egy nő által elkövetett legtöbb gyilkosság, szám szerint 650.
Juraj Jakubisko a grófnőről megjelent művek elolvasását, valamint a történelmi anyagok áttanulmányozását követően ettől eltérő következtetésre jutott: véleménye szerint ez a reneszánsz, intelligens és művelt nő a vagyonára szemet vető személyek ármánykodásának az áldozata lett.
A film nem akarja felvállalni a dokumentumfilm vagy a történelmi játékfilm szerepét. Ugyanakkor a rendező tartja magát a történelmileg hiteles tényekhez és a fel nem tárt részeket, az ún. fehér foltokat, saját fantáziájával tölti ki. Így került be a filmbe például Caravaggio személye.
A főszerepekre a rendező számos nemzetközi hírnevű, illetve neves cseh és szlovák színészt kért fel. Báthory Erzsébetet Anna Friel, brit színésznő (Pushing Daisies, Szentivánéji Álom) személyesíti meg, férjét Nádasdy Ferencet Vincent Regan (Trója, Gagyi Lovag) alakítja. Caravaggio szerepében Hans Matheson (Dr. Zsivágó, Félhomály, Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes) tűnik fel. A történet negyedik főszereplőjét, Thurzó György nádort Karel Roden (15 perc hírnév, Bourne-csapda) játssza. A felsoroltakon kívül további neves színészek is szerephez jutottak a filmben: Franco Nero (Még drágább az életed, Honfoglalás), II. Mátyás király szerepét kapta.
Magyar részről a stáb a Kossuth-díjas Kende János, operatőrrel és Várkonyi Gábor, egyetemi adjunktus, történésszel egészült ki.
A film zenéjét a neves brit filmzeneszerző, Simon Boswell írta, akinek a Báthory-film zenéjén kívül legutóbbi munkái közé tartozik egy a Vatikánnal készült egyedi projekt, amelyben Boswell zenéjének kíséretében, szédítően megdöbbentő vizuális jelenetek és hatások mellett idézik fel II. János Pál pápa felszólalásait.
BÁTHORY
színes
Játékidő: 138 perc
Filmtekercs hossza: 4196 m
Filmszalag szélessége: 35 mm
Képarány: Cinemascope
Képkocka sebessége: 24 kép/sec
Hangzás: Dolby Digital surround
Co-produkció: Szlovákia, Csehország, Egyesült Királyság, Magyarország
Együttműködő partnerek: Cseh Televízió, Szlovák Televízió
Támogatók: Cseh Köztársaság Kulturális Minisztériuma, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Euroimages
Premier bemutató: Magyarország, 2010. január 20.
Mindenidők legsikeresebb filmje Szlovákiában
2008 legsikeresebb filmje, az elmúlt évtized második legsikeresebb filmje Csehországban
A Báthory-film díjai
Szlovák filmes díjak – 2009, Szlovákia
IGRIC Díj – A Báthory film képzőművészeti dizájnjáért.
Mindenidők legsikeresebb szlovák filmje.
Cseh Oroszlán – 2009
2008. év legsikeresebb filmje.
Az év legjobb képzőművészeti alkotása.
A 2008. év legjobb képzőművésze és képzőművészeti koncepciója.
A 2008. év legjobb jelmezei, jelmeztervezője.
Világpremier
2008. július 5., Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, Cseh Köztársaság
Különleges Kristály Glóbusz – Juraj Jakubisko előtti tisztelgés
Az Amerikai Filmintézet (AFI) európai alkotásokból rendezett szemléjén szlovák részről hivatalosan benevezték Hivatalos a 66. Arany Glóbusz díjakért folyó versenyre, Washington
Fesztivál
Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál – 2009, Gála előadás
Nemzetközi Filmfesztivál, 2009. Brisbane – Ausztrália
Filmfesztivál – Ostende, Belgium
Fantasy Filmfest, Németország
A Báthory-film eddigi kritikái
„A szlovák veterán rendező, Juraj Jakubisko a Báthoriban, ebben a gótikus mesében szabadon engedte a fantáziáját. A film megpróbálja demisztifikálni a megbélyegzett, szüzek vérében való fürdéseiről elhíresült magyar úrnőt… Közép Európa egyik legdrágább filmprodukciója, minden követelményt kielégítő barokk képi világ.”
(Variety)
„Színes, vérszomjas és abszurd módon komikus.”
(Hollywood Reporter)
„Vizuálisan rendelkezik minden olyan elemmel, ami egy Jakubisko-filmtől elvárható: van benne elegendő szex, vér, perverzió és őrültség, szüzek gyilkolása, valamint véres csatajelenetek.”
(Screen Daily)
„A Báthory volt az Amerikai Filmintézet által az Európai Unió filmjeit bemutató, a Washington D. C. (Maryland) Silver Spring elővárosának gyönyörű Silver Theatre-ben megtartott AFI 2008 filmszemle egyik legtöbb látogatót vonzó filmje.”
(AFI Festival 2008, European Showcase, Washington D. C., USA)
„A négy ország által összeadott pénzből, Juraj Jakubisko által forgatott és a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál gálaestéjén bemutatott sokszínű, pompás, történelmi film. A film a XVII. században élt hírhedt magyar úrnő – Báthory Erzsébet – vérszomjas legendájához kapcsolódó mítoszt akarja lerombolni.”
(Tverskaja 13, Oroszország)
„Jakubiskot Kelet-közép Európa Ingmar Bergmanjának és Frederico Fellinijének tartják. Az általa készített Báthory c. film olyan szép, mint egy reneszánsz festmény. A film egy olyan határozott asszony történetét meséli el, aki néha rettenetes és kegyetlen, ugyanakkor viszont gondoskodó anya és szenvedélyes szerető is egyszerre.
Jakubisko Báthory filmje a cseh és szlovák filmtörténet legnagyobb költségvetésű produkciója… Juraj Jakubisko rendező mesteri művében a főszerepet, Báthory Erzsébet karizmatikus személyét a brit Anna Friel alakította…”
(Dagsavisen/Sissel Hoffengh, Norvégia 2009)
(PR in Hungary , 2010. január 07.)