Hatalmas érdeklődés a Corvin Bevásárlóközpont nyitásakor

Hatalmas érdeklődés a Corvin Bevásárlóközpont nyitásakor
Sok százan várakoztak a Corvin Sétányon fekvő Bevásárlóközpont kapuiban, majd a 10 órai nyitást követően, a látogatók népes tábora – akiket a bevásárlóközpont teljes személyzete fogadott nagy tapssal – ellepte a négyszintes komplexumot.

Magyarország legújabb bevásárlóközpontja sikeresen megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt.  A hét- illetve napközbeni időpont ellenére számos érdeklődőt vonzott az új komplexum. Valamennyi üzlet különleges nyitási akciókkal és egyéb meglepetésekkel, kedvezményekkel várja a látogatókat. „A kollégáim és magam nevében mondhatom, hogy alig bírtuk kivárni, hogy végre megnyíljanak a Corvin Bevásárlóközpont kapui, amellyel minden bizonnyal az érdeklődők is hasonlóképpen voltak. A mai napon mintegy 30 000 látogatóra számítottunk, de már kora délutánra látszott, hogy túl fogjuk szárnyalni ezt a számot.” – mondta el Nagy Éva, a bevásárlóközpont igazgatónője.

corvin_kulso


A Corvin Bevásárlóközpontról:

A bevásárlóközpont négy szinten, mintegy 65 ezer négyzetméteren várja a látogatóit. Bruttó kiskereskedelmi szintterülete 34 600 m2, amelyből mintegy 130 üzlet és kiszolgálóegység, valamint egy teljes étteremszint került kialakításra.  Itt kap helyet a Belváros legnagyobb területű szupermarketje, a CBA Príma-hálózat legújabb tagja. A további üzletek között olyan nemzetközi és hazai neveket találunk, mint az Alexandra, basys.net, Béres Egészségtár, Bijou Brigitte, Butlers, C&A, Cosmos City, Deichmann, dm, Electro World, Gas, H&M, Hervis, Horváth Cipő, Játék Box, Jeans Club, Kenvelo, Levi’s, L'Occitane, Mango, Müller, New Yorker, Okaidi, Orex, Orsay, Pirex, Promod, Reserved,Tally Weijl, Tatuum, Tamaris, Vision Express, Woodoo és az Yves Rocher.

Corvin_belso

(Corvin Bevásárlóközpont , 2010. november 12.)

Hozzászólás

Hozzászólás írásához adja meg a nevét és írja be az ellenőrzőkódot!