M’art, avagy kulturális körforgalom a Széna téren

M’art, avagy kulturális körforgalom a Széna téren
A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ hét éve, azaz 2002-től rendezi meg nyaranta nagysikerű rendezvénysorozatát, a Mammut Színházat, melynek színpadán az elmúlt években számos sikeres prózai és zenés produkciót láthatott a közönség. A tavalyi, mágikus hetedik év fordulópont volt a Mammut Színház életében is: 2008-tól M’art néven működik tovább, lehetőséget biztosítva többfajta művészeti ág megjelenésének.

Az M'art idén is megnyitja kapuit
Az idén nyáron – immár nyolcadszor – újra elindult a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ lassan önálló kulturális márkájává erősödő M’art rendezvénysorozata. A nyári színházból lett összművészeti fesztivál mára egyértelműen bebizonyította, hogy a kultúra igenis megfér a plázában. A kettő nem zárja ki egymást - sőt!

A Mammut Színház nézőinek 3 órás ingyenes parkolást biztosítunk az előadás ideje alatt.
Az ingyenes parkolásra jogosító kártyát közvetlenül az előadás kezdete előtt a Kaméleon Klub bejáratánál a vehetik át a gépkocsival érkező nézők.


2009.06.24.
Révész Sándor és Zenekara: Parázs (akusztikus koncert) - kezdés: 20 óra
"Ami késik, az jön." - Révész Sándor 1986 óta, immáron 23 éve nem turnézott Magyarországon. De most, ami késik, az jön, ugyanis 2009. márciusától országos koncert körútra indul zenekarával. Csillogó tehetségű négy fiatal zenésztársat talált maga mellé és velük együtt valósította meg azt az akusztikus hangkép álmát, amit színre visznek.

2009.07.01.
Márai Sándor: Az igazi (szerelmi történet egy részben) - kezdés: 20 óra

Márai Sándor Az igazi című kisregényét 1941-ben jelentette meg. A mű nagy sikert aratott, többen Márai legegységesebb, legértékesebb írásának tartják. Hogy ő maga is értékesnek gondolta, azt az bizonyítja, hogy majd negyven év múlva, 1979-ben megírta a történet folytatását Judit címmel.

2009.07.08.
Kiskalász Zenekar: Zsákbamacska (Bartos Erika megzenésített versei kicsiknek és nagyobbaknak) - dupla előadás! - kezdés: 11 óra és 14 óra

Bartos Erika tagadhatatlanul hazánk kedvenc mesélője. A szerző mesekönyvei mellett verseskötetek is napvilágot láttak már, ezek egyikének, a Zsákbamacska című könyvnek a szövegeit zenésítette meg a Kiskalász zenekar. A kötetben Bartos Erika versekbe foglalta mindazt, ami a gyermekek számára lényeges: a kukásautótól a szilvásgombócig, a betegségtől a hisztiig, mindent.

2009.07.15.
Alma Együttes: Játsszunk együtt! (interaktív gyerekkoncert kicsiknek és nagyobbaknak) - dupla előadás! - kezdés: 11 óra és 14 óra

A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak. Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a nevető- és táncizmokat egyaránt megmozgató képességükben rejlik. Koncertjükre szeretettel várnak minden dalolni, kacagni és táncolni vágyó gyermeket és gyermeklelkű felnőttet.


2009.07.22.
Márai Sándor: Válás Budán (prózai színmű egy részben) - kezdés: 20 óra

Mi a házasság, mi a szerelem, mi tart együtt és mi választ el két embert? Ezekre a kérdésekre a világirodalom drámái, versei, regényei keresik a választ. De ezzel foglalkoznak a szappanoperák, a bulvárlapok lelki tanácsadó rovatai és a divatos slágerek is. Márai szerelmi története mégis egészen különleges, amolyan „Márai-as” témájában és konfliktus megoldásában is. A furcsa szerelmi négyszögben természetesen soha nem az történik, amit várnánk. És mégis tipikus, mégis hozzánk szól, bölcsen és szokatlanul, izgalmasan és ironikusan kalauzol az emberi lélek legmélyebb bugyraiba.


2009.07.29
Brass Cirkusz: Mese a Tubatigrisről és a Trombitaparipákról (gyerekszínház szavak és (kor)határok nélkül) - kezdés: 11 óra

Ez egy olyan cirkuszi előadás, ahol a zenekar és a közönség tudta nélkül szabadságolták a társulatot. Így a mit sem sejtő 5 dilinyós zenész, a Brass in the Five rézfúvós kvintett és Méhes Csaba mozgásművész a zenekar tagjaként elkezdik az előadást majd egy óra önfeledt nevetés következik gyereknek, felnőttnek egyaránt.

2009.08.05.
Bozsik Yvette Társulat: Négy évszak (babaszínház 0-3 éves korig) - kezdés: 11 óra

"Azt hiszem, a babák elsősorban a szüleik szemén keresztül fedezik fel a világot. A szülők pedig a babák szemén keresztül nézik ezeket az előadásokat. Mondhatnám úgyis, egymást fedezik fel a művészeten keresztül. Ha igényes, önmagán túlmutató, szimbolikus erejű művészet hat rájuk, szülő és csecsemő a világ kozmikus korforgásának közepében érezheti magát. Aki egyszer látja a kisbabáikkal lelkesen színházba induló mamákat, s figyeli az előadásokon magukat olyannyira komfortosan érző piciket, az velem együtt szurkol, hogy a babaszínház ne különlegesség, hanem mindennapos lehetőség legyen mind a színházak, mind a családok életében." (Doór Veronika, 2006. december, Nők Lapja)

2009.08.12.
A FOOL MOON ACAPPELLA együttes koncertje - kezdés: 20 óra

A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden, 5 komoly- és könnyűzenei képzettséggel is rendelkező fiatalemberből. Az együttes az "a cappella", azaz hangszeres kíséret nélküli, tisztán énekelt zenei műfajt képviseli és népszerűsíti Magyarországon.
Helyszín: Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ, II. épület, IV. emelet
Kaméleon Klub

A Mammut Színház előadásainak kizárólagos jegyterjesztője a Concert & Media Jegyiroda.


Az előadásokra jegyek válthatók:
- a Mammut II. épületében a Libri Könyváruházban található Concert & Media Jegyirodában (tel.: 345-8583, nyitva tartás: hétfő-péntek: 12-19.30, szombat: 13.19.30, vasárnap: 13-18)
- interneten: www.jegyelado.hu
- az előadás előtt egy órával a Kaméleon Klub bejáratánál


Részletek: www.mammut.hu/mart

(Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ, 2009. június 12.)

Hozzászólás

Hozzászólás írásához adja meg a nevét és írja be az ellenőrzőkódot!