
Több sikeres rendezvény szervezését vállaltuk már fel, táncversenyt is eddig több alkalommal rendeztünk. 2007 novemberében is országos szintű kulturális és sporteseményt hoztunk létre a Zuglói GYIÖK támogatásával. Ezen az eseményen is több mint 1000 ember vett részt.
Hasonló - több stílust is megjelenítő – táncverseny nincsen sem kerületünkben, sem a fővárosban, amelyen ingyenesen vehettek részt a versenyzők. Tapasztalatunkat felhasználva újabb több száz fős táncversenyeket és programokat ez évben is szervezünk a fiatalok nagy örömére.
A soron következőt GYIÖK-kel közösen a Récsei Bevásárlóközpontban szervezzük meg. Itt több mint 300 fiatal fog versenyezni / 6-25 éves korosztályban /, ezen felül hasonló számban nézőket is várunk a helyszínre. Mindezt több mint 35 fős rendezőgárdával bonyolítjuk le március 30-án. Az egész napos eseményt több programmal színesítjük, közte több bemutatót is tartunk. Még fogyatékos fellépőt is várunk az esélyegyenlőség jegyében, ami egyesületünk egyik alapvető célja is. A versenyzők számára az eseményen a megjelenés és a versenyzés teljesen ingyenes lesz, más versenyekhez képest itt se belépőjegyet se nevezési díjat nem szedünk a versenyzőktől. Ilyen rendezvény, ilyen nagyságban nincs másik még Budapesten se. Ezt az eseményt is kulturális börzével, bemutatkozási lehetőségek megszervezésével, sportbemutatókkal, egészségmegőrző programokkal, ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal színesítjük / az Uzsoki Modell szervezésében /, hogy a sok száz fős közönség is jól érezhesse magát. Ezen kívül a Polgárőrség és az Ifjúsági Tanácsadó Iroda is segíti a rendezvényt. A versenyen 8 kategóriában, több korcsoportban hirdetünk győzteseket és helyezetteket. Természetesen a helyi média is folyamatosan tájékoztat az eseményről.
A rendezvényt már támogatja Budapest Zugló Önkormányzata, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat, az Uzsoki Modell, a Cserepesház és a Récsei Center is.
Egyesületünk ez évben gálát is szervez, ezen felül több nagy sikerű szervezésünkre való tekintettel felkértek minket két óriás projekt megszervezésére is. Az egyik az ország tánciskoláit mutatná be, a másik szalagavató táncok bemutatkozása és versenyének a lebonyolítása lenne.
Hozzászólás írásához adja meg a nevét és írja be az ellenőrzőkódot!