WestEnd Családi Vasárnapok

WestEnd Családi Vasárnapok
2009. március 8-tól május 31-ig, minden vasárnap ismét a gyerekeké a WestEnd Millennium udvara. Hétről hétre 10.00 és 18.00 óra között az érdeklődők kézműves foglalkozásokon, bábszínház-előadásokon, meseolvasáson vehetnek rész. Ezen kívül a kicsiket játszóház, a nagyobbakat készségfejlesztő játékok, ügyességi játékok és nyereményjátékok sora várja.
Tavaszi sorozat a csodálatos állatvilág, illetve a gyerekek állatszeretetének témája körül forog. A gyerekfoglalkozások mellett minden vasárnap délután, ingyenes mozifilmvetítés is várja a nagyobbakat és szüleiket.

Mondják, hogy a kutya a legjobb barát. Azt is sokszor halljuk, ha valakinek nehéz szurkálódós természete van, hogy olyan, mint egy sündisznó. Persze lehet valaki sikamlós is, mint a hal, és bölcs, akár egy bagoly. Hízeleghetünk, majd hátat is fordíthatunk „csalafintán”, mint egy kiscica, társainknak… és járhatunk lassan, mint a csigabigák. Vannak állatok, melyekhez csupa kedves képzetünk kötődik, s vannak, melyeket nem nagyon kedvelünk… hogy miért? Mert emberszemmel nézzük őket. Minden tulajdonságuk mögött valami emberi történetet sejtünk, valami olyat, ami lehet nekünk kedves, vagy éppen kevésbé az. Ez az alapja a gazdag állatos játék- és mesetárnak is, hiszen a történelem során több száz állatokról szóló mű- és népmese, mondóka, kiszámoló, dal és versike íródott.
Persze egyes állatoknak több arcát is ismerjük: a pók lehet félelmetes, de lehet egy csodálatos lény is, aki szép, mérnökien pontos hálót sző. A róka meg lehet ravasz, aki túljár minden társa eszén, de lehet a leghőségesebb barátja is Saint-Exupéry kis hercegének. Egy biztos: az ember szorosan együtt él az állatokkal: ha nem is valóságosan (hiszen nem mindeni tarthat otthon kiskutyát vagy teknősbékát), de szimbolikusan biztosan. Az állatvilág csodái már egészen kicsi korunktól fontos szerepet kapnak életünkben.
Szinte minden kisgyermek első szavai között szerepel a „vau-vau”, vagy a „miau”.
A városi ember környezete már nagyon távol került a természet körforgásától, az évkör hagyományos történéseitől. Bár az évszakok jelei érezhetők a magas bérházak és keskeny utcák között is, az apró csodák rejtve maradnak.
Tavasszal egy-egy zöldebb utcában láthatunk virágzó fákat és bokrokat, csodálatos színekben pompázó aranyesőt, de kicsi az esélye, hogy afrikai útjáról érkező gólyával találkozhatunk… pedig milyen jó is lenne, ha éppen a mi házunk előtti pózna tetejére építene fészket! A méhecske, bár mesékben kedves állatka, élőben inkább félelmetes csipkedővé lett.
Pedig tavasztól a természet hivatalos „mézkészítője”. A városi játszótéren biztosan vannak csigák és katicabogarak, de a téli álmából békésen ébredező sünit nem nagyon figyelhetjük meg egy panelrengetegben… Sajnos…
Azaz, várjunk csak! Lehet, hogy mégis segíthetünk fészket építeni a gólyának, gyűjthetünk mézet a méhecskével, és megfigyelhetjük közelről a sündisznó ébredését is? De hogyan?
Az „Égigérő Állatvilág” sorozatban éppen ezeket a természeti csodákat szeretnénk megjeleníteni. Ha nem is visszük vendégeinket ki a városból a fák s állatok közé, az évkör „állati” történéseit szeretnénk eljátszani. Szimbolikus „állatidézés”ez sok-sok játékkal, mesével, vidám közös alkotással. Olyan varázslatokra készülünk, melyek a gyerekeknek igazán nagy élményt jelenthetnek (pl. medve ébredése a hosszú tél után, vándormadarak érkezése, pillangók tánca, mézgyűjtő zsongó-bongó méhecskék, zsibongó színekben pompázó természet stb.). Lássuk!!!

Az Égigérő Állatvilág központi témáját minden alkalommal az évkör adja:
• van, hogy egy évköri ünnepet választunk útitársul (pl: Farsang, Húsvét), és játékainkat ennek megfelelően építjük fel,
• és van, hogy egy-egy a természetben lezajló állati eseményt hívunk segítségül (pl.vándormadarak érkezése, méhek zsongása).

A tavaszi programsorozat három programcsoportot tartalmaz:
• Egy Tanyajátszót, amely interaktív játékokat tartalmaz kisebbeknek, nagyobbaknak egyaránt. Elsősorban a ház körüli állatokat jeleníti meg igazán izgalmas játékokkal. A Tanyajátszó alkalmanként kiegészül egy-egy aktuális témához kapcsolódó állatos játékkal. Pl. Húsvétkor-húsvéti nyúl
• Egy Állatos alkotókuckót, melynek tartalma az aktuális témától függ. Kézműveseink itt minden alkalommal izgalmas alkotó folyamatra invitálják a gyerekeket és szüleiket.
• Az Állatszínpadot, ahol minden alkalommal az adott témához kötődő játékok és mesék várják a gyerekeket. A négy hónap folyamán megfordulnak itt zenekarok, mesemondók, muzsikus- és mozgásos interaktív játszóházak, táncházak, bábszínházak, kik mindannyian rengeteg izgalmat és vidámságot tartogatnak az aprónépnek.

Programjaink:
Március 8.

„Bújj – bújj zöld ág” tavaszköszöntő
Színpad: Délelőtt és délután muzsikus tavaszköszöntő Varga Vikivel
Huzella Péter koncert
Alkotó műhely: papírvirágok készítése, virágtündérek és manók készítése; színes papírpillangók készítése
Március 22.
Gólya, gólya gilice
Mitől véres a lábad?

Színpad: Délelőtt és délután egy-egy alkalommal Manómuzsika Pálinkás Katalinnal
Mesemondás: A róka meg a gólya
Alkotó műhely: papírmadarak hajtogatása, madárkészítés természetes anyagokból
Extra játék: közös gólyafészek építés természetes anyagokból
Március 29.
Virágültetés sok-sok vakondtúrással
Színpad: Interaktív játékok, közös virágültetés és vakondtúrás-lesés a Kurfli Egyesület tagjaival
Makám együttes interaktív koncertje: A vakond vára
Alkotó műhely: Terményes, magvas képek készítése; papírvirágok készítése; gyöngyvakond készítése
Extra játék: magválogatósdi
Április 5.
Húsvéti készülődés
Színpad: Délelőtt és délután egy-egy alkalommal Húsvéti Manómuzsika Pálinkás Katalinnal. A programban locsolóversek és húsvéti mondókák is várják a gyerekeket.
Nefelejcs Bábszínház: Oroszlánszívű nyuszka című bábjátéka
Alkotó műhely: Papír nyuszik, csibék, báránykák készítése; tojásfestés; bojtállatok készítése (nyuszi, csibe, bárány)
Extra játék: nyuszifüle játszótér
 
Mozi műsor:
2009.03.08 - Evan, a mindenható/Evan Almight
2009.03.22 - Egon és Dönci - Mindenütt jó de legjobb otthon
2009.03.29 - Asterix az olimpián
2009.04.05 - A róka és a gyerek

Forrás: www.westend.hu

(2009. március 05.)

Hozzászólás

Hozzászólás írásához adja meg a nevét és írja be az ellenőrzőkódot!